A judaizmus és a kereszténység közötti legfőbb különbség Jézus Krisztus személyének megítélésében áll. A kereszténység mind az ószövetségi-, mind pedig az újszövetségi iratok alapján teljes mértékben bizonyítottnak látja, hogy Jézus Krisztus az a felkent (Messiás) megváltó, Akiről az ószövetségi próféciák szólnak (Ézsaiás 7:14; 9:6-7; Mikeás 5:2). A judaizmusban sokszor tekintik Jézus Krisztust jó tanítónak, vagy még akár Istentől jött prófétának is, azonban azt nem hiszik, hogy Ő Isten egyszülött Fia, a Messiás, aki azért született e világra, hogy Isten tökéletes páskha bárányaként elvegye a világ bűneit. Ezenfelül a kereszténység azokra az ihletett újszövetségi iratokra is rámutat, melyek világosan kijelentik, hogy Jézus Krisztus a testté lett Ige, maga a testet öltött Isten (János 1:1; 1:14; Zsidókhoz 1:8). A judaizmus vehemensen tagadja, hogy Jézus Krisztus Isten, továbbá hogy az egész emberiség bűneiért való engesztelő áldozatra egyáltalán szükség lett volna. A kereszténység a Szentírás azon passzusaira hivatkozik, melyekben meg van írva, hogy Isten Jézus Krisztus személyében emberré lett, hogy életét adhassa minden valaha élt ember bűnéért (Rómabeliekhez 5:8; 2.Korinthusbeliekhez 5:21).

 

Már az előbbiekből is jól kitűnik, hogy a Jézus Krisztus a vízválasztó hegy a judaizmus és a kereszténység között. Jézus Krisztus személye és földi szolgálatának jelentősége az, amelyeket illetően a judaizmus és a kereszténység nem tud/akar egymással zöld ágra vergődni. A Jézus Krisztus idejében élt zsidó vallási vezetők ezt a kérdést szegezték Jézusnak: "Te vagy-é a Krisztus, az áldott [Isten] Fia? Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel" (Márk 14:61-62). Mindezen bizonyság és számos jel ellenére sem hittek Szavának, és így nem is fogadták el őt Isten felkentjének, a várt Messiásnak.

 

Jézus Krisztus az eljövő Messiásról szóló zsidó próféciák beteljesülése és beteljesítője. A 22. zsoltár 14-18. igerésze egy olyan eseményről számol be, mely tagadhatatlanul hasonlít Jézus Krisztus megfeszítésére: "Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán. Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között. Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet. Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat. Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek [s] bámulnak rám." Mivel Jézus Krisztus halála során a jövendölés minden egyes fenti apró részlete valósággá vált, ezért ez a szenvedő Messiást leíró prófécia, csak Őreá vonatkozhat, Ő annak betöltése (Lukács 23; János 19).

 

Ézsaiás próféta, akit joggal neveznek az ötödik evangelistának, már-már olyan pontossággal jövendölte meg a Krisztus előtti 6. században Jézus földi szolgálatát a Szent Lélek által, hogy abba szinte még ma is beleborsózik az ember háta: "Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint a ki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele. Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől! És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg. Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté. Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg" (Ézsaiás 53:3-7).

 

Tarzusi Saul, aki később Pál apostolként lett ismert, zsidó ember volt, aki az atyák törvényének pontossága szerint taníttatott, aki nagy tudású-, és még nagyobb buzgóságú farizeus volt, megtérése után azonban mégis csak a "legkisebbnek"-, és minden bűnös közt az elsőnek vallotta magát. Szóval miután ez a Saul és a vele lévők egy utuk során Jézus Krisztussal találkoztak, és Saul látásban látta és hallotta is Őt szólni, azután Saul Jézus egyik legalázatosabb szolgája és bizonysága lett. Ezen találkozás előtt Saul halálra kereste a legelső krisztusi híveket (keresztény), ezután pedig ő lett Pál apostol, aki nem csak számtalan gyülekezetet hozott létre, és tetemes szenvdést állt ki Jézus Krisztus nevének bizonyságáért, hanem az Újszövetség számos könyvét rajta keresztül hagyta ránk a Szent Lélek. Ebből a valós eseményből ered magyar nyelvünk egyik kifejezése, a pálfordulat. Ha valaha valaki, akkor Pál apostol értette a judaizmus és a kereszténység közötti lényegi különbséget. Halljuk meg hát, hogy hogyan szól hozzánk rajta keresztül ma is Isten Szent Lelke: "Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek" (Rómabeliekhez 1:16).